Archive for the ‘Előrendelés’ Category

PS Vita előrendelés és megjelenés

Végre itthon is elérhető a Sony legújabb kézi konzolja, a Playstation Vita, mely nem csak a régi Playstation Portable-t cseréli le, de egy igazán új élménnyel és lehetőségekkel örvendezteti meg a játékosokat. Az új Playstation Vita egy nagyszerű és formabontó kézi konzol, hisz egy bivaly erős processzor és grafikai chip kombinációja a legjobb grafikai megjelenítést nyújtja, de emellett számos más újdonsággal is találkozhatunk.

A PS Vita végre rendelkezik egy második analóg karral, melynek köszönhetően az irányítás még könnyebb és pontosabb lett, valamint egy igazán egyedi hátsó érintésvezérelt panellel, mellyel új lehetőségek nyílnak meg a játékok irányítása, vagy feladványok megoldása közben. Persze a legszembetűnőbb újítás a hatalmas OLED kijelző, mely kristálytiszta képet biztosít minden esetben. Ráadásként ez a kijelző érintő képernyő is, így könnyedén navigálhatsz az ujjaiddal a menükben, alkalmazásokban, de akár a játékokban is irányíthatsz vele.

S ha már játékok, a Playstation Vita igen erős felhozatallal válik elérhetővé, hisz olyan címek érhetőek el rajta, mint a legújabb Uncharted rész, az Uncharted: Golden Abyss! Nathan Drake legújabb kalandja a Playstation 3-as első epizód lőtt játszódik, ahol Drake mint ifjú felfedező egy veszélyes dzsungelbe merészkedik, hogy egy igazi kincset szerezzen meg magának. A játék alapja teljesen a többi epizódra épül, akció és kaland, harc és fejtörők sokassága garantálja az élvezetes játékmenetet. Ráadásul az Uncharted: Golden Abyss teljes mértékben kihasználja a PS Vita képességeit, így Drake gránátját az érintőképernyő segítségével dobhatod el, vagy a hátsó érzékelő felület segítségével bírhatod mászásra.

De még megannyi játék érhető el a Playstation Vita-n, mint például az Everybody’s Golf, mely egy igazán új formában hozza el neked a golf játékok legjobbját. A PSVita-nak köszönhetően az irányítás meg lett reformálva, így egy igazán új megközelítésből ismerhetjük meg a játékot. A teljes érintőképernyő kihasználásra kerül, így igazán könnyedén lehet a bajnokságokban eredményesen szerepelni. Persze az agytekervényeinket is megdolgoztathatjuk a Little Deviants-szal. Ebben a játékban 30 különböző mini játék kapott helyet, melyekben a kicsi Deviant-okat irányíthatjuk miközben a különböző logikai feladványokat oldjuk meg.

A versenyjátékok szerelmesei sem maradnak játék nélkül, hisz a nagysikerű Wipeout sorozat is helyet kapott a PS Vita palettáján a Wipeout 2048 személyében. Az antigravitációs versenyzés még gyermekcipőben jár, így az extra gyors járművek a közutakon versenyeznek, így igazán új és friss élményt garantálva. Új és formabontó járművek, igazi városi pályák garantálják a folyamatos adrenalint. De akár a ModNation Racers: Road Trip-el is sokat lehet versenyezni, ahol a gokartokat vezetve küzdhetünk meg az első helyért. Igazi versenyjáték, megannyi szereplő és fantasztikus hangulat jellemzi a játékot.

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +1 (from 1 vote)

Assassin’s Creed Revelations előrendelés

A generáció nagy kvíz kérdése: mibe forgatja be a francia Ubisoft a különféle a sport minijáték-gyűjteményből és egyéb casual programokból befolyt pénzét? A válasz: minőségi, felső kategóriás AAA címekbe, mint például az Assassin’s Creed sorozat, melynek legújabb sikergyanús játéka az Assassin’s Creed Revelations.

Pedig a 2007-ben megjelent első epizód sokáig arról volt csak nevezetes, hogy a producere, Jade Raymond egy hihetetlenül dögös nő, megcáfolva ezzel a „csak ronda, kövér csajok” mennek el játékot fejleszteni előítéletet. Ám a megjelenést követően valószínűleg nem erre emlékeznek a legtöbben, hanem arra, hogy az első AC és ikonikus főhőse, Altaïr olyan játékélményt nyújtott olyan grafikai körítéssel, ami sokáig etalonnak számított.

Persze voltak hibái, amit a következő, immáron a reneszánsz Itáliában, azon belül is főleg Velencében játszódó folytatás nagy részüket kijavította. És noha a főhős lecserélődött, Ezio (mint ahogyan az őket virtuálisan irányító sokszoros ükunokája) is belopta magát a játékosok szívébe. Ez a történet kapott egy folytatás Brotherhood néven, ahol Rómában kalandozhattunk, és mostani, Revelations alcímű epizód végleg lezárja Ezio virtuális kalandjait.

Ami nem csak akkor zajlik, illetve zajlott le, hiszen a jelenben is kőkeményen vívják: Desmond Miles és kis segítő csapata ismételten fölveszi a harcot a világuralomra törő templomos lovagok modern leszármazottaival. Továbbra is várhatóak meglepő fordulatok és izgalmas események, amikor is minden, amit addig ismertünk, semmivé vált vagy átértékelődik.

A játék ezen epizódja Konstantinápolyba kalauzol el, vagyis kitörünk a reneszánsz olasz városállamok birodalmából: a manapság Isztanbulként ismert városban ugrálhatunk, és mászhatunk tornyokat, de akár a Haga Sofiát vagy a Kék mecsetet is (utóbbit volt szerencsém élőben belülről látni, egy szóba sűrítve: hatalmas), miközben a vörös keresztes templomosok nyomába eredünk. Sőt, nem is szükséges üldözni őket, mivel az idősödő Ezio Auditore da Firenze megtanult robbanószereket és egyéb bombákat készíteni, amivel tovább nőtt a katonák elleni bevethető repertoárja. Ezeket a kis gránátok az utunk során talált összetevőkből tudjuk kikeverni.

De nem csak az olasz hőst irányíthatjuk, ugyanis pár ún. könyvtárküldetés erejéig visszakerülünk Altaïr ibn-La’Ahad, akinek emlékét kell újrajátszanunk. Ugyanis a szentföldi ős elrejtett egy varázserejű tárgyat a Masiaf erődben, és a játékosnak ezt kell megtalálnia.

Ebből is látható, hogy az egyjátékos küldetésre nagy hangsúlyt fektettek, de szerencsére a Brotherhoodban debütált multiplayert sem hagyták ki: ismételten lehet majd többjátékos csatákat vívni, természetesen javított játékmenetben és új módozatokkal megspékelve.

Az Assassin’s Creed azon kevés évente megjelenő sorozatok egyike, ami eddig mindig hangulatos prezentációt és megfelelő mennyiségű újítást mutatott fel, így a játékosok lényegében minőségi terméket kaptak. Nem lesz ez másként a jövőben sem, hiszen a kiadó a napokban jelentette be, hogy jövőre itt lesz a harmadik rész, ami – a pletykák szerint – a francia forradalom idején játszódik majd.

De ne szaladjunk még annyira előre, csupán csak egy kicsit: az Assassin’s Creed: Revelations november 15-én jelenik meg Playstation 3-ra és Xbox 360-ra, míg a PC-sek két héttel később csatlakozhatnak rá az Animus-ra.

Speciális Collectors Edition előrendelés a GameShopban:

Kapcsolódó teszt:

Assassin’s Creed Revelations teszt

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 9.7/10 (3 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +1 (from 1 vote)

Battlefield 3: kiegyenlítetlen küzdelem?

Published by championer on június 17th, 2011 - in Bejelentés, Bulvár, Előrendelés, Konzol, PC, PS3, Xbox 360

A rajongók nem kis botrányt csaptak a fórumokon miután kiderült, hogy a Battlefield 3-at előrendelő játékosok plusz fegyvereket kapnak majd a játékban a Physical Warfare Pack-nak köszönhetően. Ez önmagában nem is lenne baj, de mint kiderült ezek a fegyverek az alap verzióban nem lesznek elérhetők, valamint a Physical Warfare Pack később sem lesz megvásárolható, ami miatt az játékosok szerint kiegyenlítetlen lesz a küzdelem.

 

 

Az EA elmondása szerint az extra fegyverek nem a játék erőegyensúlyát hivatottak megtörni. A Physical Warfare Pack csupán egy kis ajándék az előrendelőknek és egy “lövésnyi” előnyt sem jelent a többi játékossal szemben. Azonban a szintén az előrendelési csomagba tartozó Back to Karkand kiegészítő az alap verzióval rendelkezők számára is megvásárolható lesz. A FPS játékok új generációjának képviselőjét Október 25-től vehetjük birtokunkba.

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +3 (from 3 votes)

FIFA 12 3DS Megjelenés – EA: “Nem lesz benne online multiplayer…”

Meglepő, de igaz; az EA fejes, Matt Prior által közzétett nyilatkozat sokak számára eléggé meglepő lehet, hiszen akár egy hordozható kézi konzolról van szó, akár nem, egy ilyen funkció totális kihagyása egy ekkora névvel és rajongótáborral rendelkező brand-nél meglehetősen idiotizmusnak tűnik… ugye nem csak nekünk?

A hónap elején bejelentésre került fejlesztés a Nintendo legújabb, 3D-s képmegjelenítéssel rendelkező handheld konzoljára úgy tűnik nem olyan mederben halad, mint amilyet az EA fejesei szerettek volna, hiszen ekkor még az volt a célkitűzés, hogy “head-to-head” (egymás ellen) lehet majd a meccseket Wi-Fi elérés mellett játszani online. Nagyon úgy tűnik, ez sokunk bánatára kimarad a 3DS-s FIFA 12-ből, marad tehát a lokális multi-móka…

A játék egyébként idén év végén, az eddig még nem pontosított Q4-es időszakban fog megjelenni Xbox 360, Playstation 3, Nintendo Wii, PC és természetesen 3DS platformokra, tehát ahogy megszokhattuk, szeptember 30-ra lehet minden valószínűség szerint belőni a megjelenést és a virtuális labdákat az ellenfél kapuiba. Várjuk ennek ellenére is? Xbox-ra és PS3-ra evidens, 3DS-re már erősen kérdéses…

Hogy ennyire ne legyen szomorkás a hangulat, a 3DS-es FIFA 12 StreetPass-t, SpotPass-t és még egy, eddig nem tisztázott extra 3DS-es funkciót is támogatni fog (AR kártyák?), részletekért erre tessék és várjuk a további fejleményeket az EA-től, reméljük azért a labda megmarad a játékban… :)

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +4 (from 4 votes)

L.A. Noire Tesztek – Ennyire jó lett?

Az L.A. Noire hivatalosan most pénteken jelenik meg nálunk, Európában így Magyarországon is (több bolt már ma elkezdi árulni a terméket, így mi is lecsapunk egy-egy példányra mindkét platformon :), s nagyon úgy tűnik, a Rockstar és a Team Bondi közös fejlesztése nagy sikernek örvend a tesztelők körében!

Attól függetlenül, hogy a játék Xbox 360-ra 3 DL lemezen érkezik, míg ugye Playstation 3-ra csak egy, de kétrétegű BD-n, minden jel arra utal, hogy a 2011-es év egyik legnagyobb címével van dolgunk! Ugye ebből nem csak külföldön, de kis hazánkban is nagy és “mélyenszántó” viták kerekedtek egyes fórumokon, mi nem kívánunk ennyire mélyre lesüllyedni, hiszen nincsen új a nap alatt, láttunk már hasonló esetet, nem kell bemutatni a lemezcserélgetést X360-on… :) .

(tovább…)

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 10.0/10 (6 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +3 (from 3 votes)

RAGE megjelenés és 5 perc Gameplay Video

id Software? Doom, Quake, ha más nem is, de ez a két cím biztosan ismerős mindenki számára a srácoktól, ahogy John D. Carmack neve is minden, valamit magára is adó gamer-nek ismerősen cseng.

A címben is megnevezett játékuk, a Rage már jó ideje készülget, nem szokták egyébként sem elkapkodni a fejlesztést az id-nél, de most végre egy jó 5 perces gameplay-t kaptunk az arcunkba a PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra készülő, poszt-apokaliptikus FPS / külső-nézetes őrült- és eszeveszett száguldást ügyesen ötvöző játékukból.

A Rage-et rengeteg FPS és id fanatikus várja már a bejelentése óta, a játékból mostanság kidobott képek és videók (ahogy jelen esetünkben is) mind-mind arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a Rage egy fantasztikusan prezentált, gyönyörű grafikával megspékelt akció-orgiának, egy újabb id klasszikusnak ígérkezik.

A gameplay videóban a Bethesda által támogatott csapat bemutatja, mennyire jól is néznek ki a játék grafikus motorja által megjelenített fény és árnyék effektek, ill. milyen is a harc, amit elég sokszor, elég sok és sokféle helyen kell majd megvívnunk a rusnyábbnál-mutánsabb ellenfelek ellen a játék folyamán.

Mindenesetre a játék megdöbbentően jól néz ki, a külső- és belső terek megvalósítása elképesztően élethű, a motor szépen teljesít konzolon is, aminek mi személy szerint nagyon örülünk, több millió konzolos társunkkal egyetemben.

A berendezés, az effektek, a karakterek és minden technikai megvalósítás a maximumra tekerik a Rage minőségi potmétereit, ezzel ugyanakkor a Carmack által írt Engine a PC-sek bánatára keményen gépigényes lesz.

A letehető mobil gépágyúk és a pókszerű irtó-gépek nem csak megmosolyogtatóak, de rendkívül hasznosak is a harcok folyamán, ahogy a fegyverarzenál is jól átgondolt és ötletes Skin-ekkel felszereltnek látszik a videók és képek alapján.

Ha minden jól megy, a játék szeptember 13-án jelenik meg, addig persze nem ez lesz az egyetlen trailer, a készítők ígéretei szerint nemsokára még egy adag gameplay-t kapunk, ahol remélhetőleg valamiféle közelharcot és hosszasabb, összetettebb társalgást is láthatunk, nem csak távolsági akciózást és sivatagi buggy ralit… :)

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +4 (from 4 votes)
Tags: , ,

Csúszik a Mass Effect 3

Szomorú hír a Mass Effect rajongóknak (így nekünk is), hogy a BioWare a Mass Effect 3 megjelenését 2012 első negyedévére tolja, mondván; a játékból a legtöbbet, a legjobbat akarják kihozni, amiért mindenkinek érdemes lesz beszereznie a programot.

Ergo; tökéletesítés, a tesztelési időszak és bugtalanítás meghosszabbítása, amit ugyan mi se bánunk, hisz legyen “tökéletes” a harmadik rész, de azért karácsonykor sokan örültek volna (mi is…) az ME3-nak. Így marad január vége, február eleje (jobb esetben) az előzetes becslések alapján, ahogy a második rész is kijött anno, még 2009 január végén (29-én).

De nézzük meg akkor picit jobban, miről is van szó…

(tovább…)

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +2 (from 2 votes)

Vasárnapi videódömping [Weekend Videos] #17

Eljött ismételten a pihenőidő és vele együtt a vasárnap, s a május 1-je is.

Ráadásul anyák napjai is van, uh. ezúton is szeretnénk minden kedves olvasónk (és nézőnk) figyelmét felhívni arra, hogy bizony egy-egy Mortal meccs között köszöntsék fel szeretett anyukájukat, hisz belőlük csak egy van. :)

(tovább…)

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +1 (from 1 vote)

Dirt 3 megjelenés & exkluzív Trailer

Lassan de biztosan közeledik a Dirt 3 megjelenése, hogy pontosak legyünk, e hónap (május) 27-én érkezik a legújabb és legvadabb Monster autókkal megpakolt őrület, ahol a rali lesz ismételten a fő téma (mi más:).

A játék egyszerre érkezik Xbox 360-ra, Playstation 3-ra és PC-re is, a Codemasters ígéretei szerint nagyjából kétszer annyi pályát, sokkal több verdát, javított fizikát és természetesen a trendeknek megfelelően még szebb látványt és prezentációt biztosít minden rali- és autóverseny mániákus számára!

Mi mit várunk a legújabb Dirt-től? Gymkhana! Kenya, Texaco és a legizgalmasabb versenypályák, éjszakai futamok, dinamikus napszak- és időjárás-változás, no meg persze a gyűjtői limitált kiadást, ami nem mást, mint egy távirányítós autót fog tartalmazni (Ford Fiesta, Ken Block és Monster Energy matricázással).

A Limited Edition távirányítós Fiesta-ja – Csak konzolra, jelenleg csak Amerikában

Egyelőre csak US változatról tudunk a GameStop kínálatában (299.99$-ért), reméljük azért a magyar kirendeltségnél is be lehet majd szerezni ezt a változatot is (a gépsárkány egyébként a rövidke trailer-ben is feltűnik, rögtön a nyitó képsorokban)!

Aki még nem tette meg, az most rendelje elő kedvenc konzol boltjában a Dirt 3-at, mert ismételten eszeveszett száguldásnak és egy hamisítatlan rali életérzésnek lehetünk szem- és fül tanúi 27-én!

Mi már biztosra mentünk, most rajtatok a sor! ;)

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +2 (from 2 votes)

Driver San Francisco – Comeback Trailer még a megjelenés előtt

A Ubisoft új üdvöskéje már a spájzban van, egészen pontosan Szeptember 2-án kerül a boltok polcaira ha nem csúszik. Addig is, csakhogy tovább forgolódjunk álmatlanul az ágyunkban, megörvendeztettek minket a Comeback Trailer-el, amiben felbukkan a két főszereplő, a Dodge Challenger és a többi szereplő is bemutatásra kerül.

A végén még megszórják egy kis In-game videóösszevágással, ami mérföldeket ver a délelőtti langyosvíz NFS: The Run-ra és meg is van az esti hangulatkeltő!

Természetesen már mindannyian kívűlről tudjátok, de azért megjegyzem hogy több mint 100 verdát vezethetünk majd az igazi San Francisco-ról lemodellezett városban.

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +2 (from 2 votes)

Brink megjelenés és új Gameplay Video

Szerencsére már nincs messze a Splash Damage által fejlesztett, a Doom 3 grafikai motorjával meghajtott (szépen felturbózott!), erősen multi- és co-op player orientált akció-FPS játék megjelenése. Ennek örömére a fejlesztők egy új Gameplay videót dobtak ki a hálóra, főszerepben a végrehajtandó feladatok és azok megoldása szerepel.

A Brink-ről tudni kell, hogy meglehetősen vegyes játékstílusú, a megjelenítés és prezentáció is teljesen egyedi kivitelezést és művészi megvalósítást kapott. Ha hasonlítgatni szeretnénk, akkor a Mirror’s Edge mozgáskultúrájához és a Killzone 2-3 művészi és pályakialakítási stílusához lehetne a legjobban. Rengeteg fegyver, ruha, tetoválás és kiegészítő, egyedi tálalásban, egzotikus és futurisztikus megvalósításban.

A játék nagyjából két hét múlva, azaz május 13-án jelenik meg Xbox 360, Playstation 3 és PC platformokon, a standard kiadáson kívül jön egy Special Edition (DLC szerű letölthető tartalmak extraként) és egy Steelbook Edition (fémtok, DLC, tetoválások és kártyák).

Köszönjük Bethesda, egy gyűjtői kiadásnak azért “picit” jobban örültünk volna, Brink-es bandana-val és egy replika fegyverrel, a lemosható tetoválás és a képeslapok helyett.

Ha valakit a betűk nem győztek volna meg, a videó és képek mindenképpen lehengerlőek és előrendelésre sarkallanak minden FPS rajongót… :)

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +1 (from 1 vote)

L.A. Noire megjelenés, Achivementek

2011. Május 20-án érkezik a Rockstar kiadásában az L.A. Noire, Xbox 360 és PS3 konzolokra. Az Xbox360achievements.org nyilvánosságra hozta az “öcsiket”, melyeket a következő linken meg is találtok: L.A. Noire Achievementek.

Kereken 40 Achievement, több mint 1000 Gamerscore!

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +2 (from 2 votes)

Come Get Some! Újabb videó a Duke Nukem Forever-ből!

Bár már úgy tűnik hogy vége a legendának, a Duke Nukem Forever azért mégis tartja még magát és nem akar jönni! Ehelyett kaptunk egy újabb videót melyben Duke megmutatja hogy a Bigfoot is csak akkor menő, ha legalább 50 métert repülsz vele!

-Elkészül ez még valaha?

Kérdezhetnénk jogosan. Hát persze!

Végül is előrendelni már szinte minden webshopban lehet, ha más nem, hát legalább minden gyűjtői változatot rendelő szerencsés kap 2 fémgolyót(Balls of Steel Edition).

Addig is itt a videó nektek. Let’s Rock!

 

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 9.8/10 (4 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +1 (from 1 vote)

Csúszik a Heroes VI

A magyar rúnakovács-műhelyekben készülő mágikus, körökre osztott stratégiai szerepjáték az Ubisoft tálalásában késni látszik (sajnos…). A (javarészt) magyar srácokból álló Black Hole Games a maximalizmusra tette le hivatalos paplovagi esküjét Ashan szent templomában, ezért (mint nyilatkozták) tették át a játék hivatalos megjelenését június 24-éről szeptember 9-kére.

A (sajnos) csak PC-re megjelenő játék (Grrrr, a Pécé monnyon le’!) rengeteg rajongót szerzett a sorozat picit hullámzó minőségű részei által, de ha hihetünk a fejlesztőknek és nem csak holmi DRM és egyéb nyalánkságok kifejlesztése miatt csúsztatja az Ubisoft a játék megjelenését, akkor bizony nem szólhatunk egy árva szót se, hisz a tökéletesítésnek mindig (majdnem)minden helyzetben örülünk.

"-For the Hoor...!? Akarommondani' Sveltana nevében!"

A tavaly augusztusában a Gamescom-on először bemutatott TBS (Turn Based Strategy) játék mellesleg 400 évvel az V. rész történései előtt játszódik, megannyi meglepetést és csavart ígérve a játékosoknak, az elvárt grafikai fejlődésen és harci-, ill. játéktechnikai és játékelemi fejlődéseken túl.

A Might & Magic széria hatodik része továbbá egy komoly gyűjtői kiadással is jelentkezik majd, immáron szeptemberben, HA nem tolják tovább a megjelenést, mi minden esetre már előrendeltük a (többek között) fémgyűrűt és művészeti albumot is tartalmazó gyűjtői kiadást, és kegyetlenül szétcsapunk mindenkit az élőhalott hordáinkkal. * muhaha * :)

A Might & Magic Heroes VI Gyűjtői Kiadása; már most erősen limitált példányszámban, aki lemarad, kimarad! (;

Egy jó tanács; ha a CE-re fájna a fogatok, jól nézzetek körül az itthoni webáruházakban, mert bizony elég gyorsan elkapkodják (ha már el nem kapkodták előjegyzésben…) ezt a változatot a Heroes VI-ból. Biza, ma is majdnem Live Mortal Kombat harcot folytattunk az egyik konzol szaküzletben a Kollector’s Edition-ös Mortal-ért (nyertünk egyébként, ez nem vitás…TAG Team POWA! :) !

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +1 (from 1 vote)

SOCOM Special Forces megjelenés avagy Kevin Butler ismét alakít

Ha már tegnap szóba került a Playstation reklám figurája, Kevin Butler a Move-os fagyizás kapcsán,akkor ma ismér vegyük elő, hiszen végre újra éledezni látszik a tavasz, indul az ubi- és a jégkrém szezon. :)

“SOCOM, még szokom” szokás mondani, de Butler uraság ezt sem bízza a véletlenre, hiszen műkevlár ingében és egy hatalmas sóspereccel az oldalán, no meg persze az elmaradhatatlan Sharp Shooter-rel a kezében vág neki a Special Forces taktikai és csoportos alapú, a jövő héten (egészen pontosan jövő hét pénteken, április 22-én!) megjelenő FPS akciózásnak.

Kevin “Killer” Butler és a SOCOM Special Forces

Sóhajtozzunk, vagy nevessünk ismét Kevin poénjain? Szerintünk minden esetre jópofa az öreg harcos, akár veteránnak is hívhatjuk, ha nagyon elfogult Sony pártiak vagyunk, mindenesetre mi már betáraztunk a Killzone 3 alkalmával egy Sharp Shooter párosra és a hozzá való finomságokra (bizony,egy-egy Move kontroller és Navigátor is kell a mókához) és várjuk a legújabb SOCOM-ot.

Amint megvagyunk az első pár órával, írunk nektek egy rövidke kis beszámolót, most viszont lépünk vissza Mortal Kombat 3-azni,mert hát rá kell gyúrni a hétfőn megjelenő MK-ra, ha valaki még nem tette meg, az most rendelje elő, mert az év legjobb véres-verekedős játékával lesz dolgunk a következő hét elején!

FIGHT!

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +1 (from 1 vote)
© Xbox 360, vagy PS3 ? Wii ? Konzolwar