Sziasztok, üdv Kölnből!
Történetünk nagyjából hajnali fél 1 körül kezdődik amikor végre sikerült elaludnom a nagy izgalmak hatására… Kereken 2 órakor Budapestről indultunk Kölnbe, egy kis ausztriai pihenővel fűszerezve utunkat 14.00-kor meg is érkeztünk a városba. Nagy meglepetés nem ért minket, mivel tavaly már alaposan szemügyre vettük a város szépségeit. Itt ragadom meg az alkalmat, elnézést kérjek az esetleges képminőségi problémákért, iPhone volt csak használható eszköz a közelemben
Térjünk a lényegre, Európa legnagyobb játék kiállítására: a bejutás az előre kinyomtatott jegyünkkel pár perc alatt megtörtént, következett a kötelező pacsizás a business részlegen, majd irány a Microsoft Hall! Aki ismer tudja, mekkora FIFA fan vagyok, így természetesen elsőnek a FIFA 11 standot kerestem, mégsem tudtam elmenni a Kinect mellett. Életemben először láttam működés közben, méghozzá a Dance Centralt egy elég mutatós leányzóval. Elképesztően jól mozgott a kisasszony, de ez most mellékes
Serényen hajtotta végre a gép által kiadott utasításokat, igazi profi módjára. Ezzel kapcsolatban csak arra leszek kíváncsi, mennyire tudják ezt majd a kevésbé jó ütemérzékkel megáldott gamerek is használni. Sokan kételkedtek a játék pontosságával kapcsolatban, pletykák keringtek az esetleges késésekről, melyet most azonnal megcáfolnék, természetesen a Dance Central esetében. Annak ellenére áll a cáfolatom, hogy utána egy tök béna török srác próbált táncolni, és hát fogalmazzunk úgy hogy nem ütötte meg a mércét
Kinectről egyelőre ennyi, a holnap nap folyamán tesztelek majd pár játékot én is. Visszatérve a FIFA 11-re, életem első FIFA 11 mérkőzése: Real Madrid – FC Barcelona. Idegenben kezdtem, a kötelező előírások kedvéért a Santiago Bernabeu-ban. 3×3 perc gyors ismerkedés volt a játékkal, a végeredmény pedig 0-0 lett. Hozzá kell tennem, hogy valamelyik kis fricc srác a saját beállításait használtam a gombkiosztásnál, így elég nehéz volt valamire való akciót vezetni. A második félidőben már kezdett helyre állni a rend, ennek ellenére helyzeteim nem értek góllá. A játék motorja alapjaiban megváltozott, teljesen más dinamikával rendelkezik a FIFA 11, mint az elődök. Minden egyes labdáért kedves fifás kollegák meg kell küzdeni, az elveszett labdát el kell felejteni! Sokkal markánsabb szerepet kap a játékosok fizikája, Messivel elég nehéz lesz lefejelni a 2 méteres védőket… A grafikában első alkalommal semmi extrát nem találtam, a holnapi nap folyamán egy picit mélyebb betekintést nyerek minden idők legsikeresebb focis játéksorozatának legújabb részébe.
Ezután rohantunk McBigballs kérésére tovább a Halo Reach részlegre, ahonnan az amerikai kolléga beszámolója érkezik: “Fire Fire módot játszottunk 4-en a csapattársainkkal, mind a 4 választható karakter könnyen kezelhető. A játék irányítása továbbra is hű a hagyományokhoz, a grafika egy fokkal szebb lett. A fegyverválaszték jóval nagyobb, minden egyes karakter speciális képességekkel rendelkezik. Új ellenfelek, új pályák, új játékmódok. Holnap folytatás, de nem 10 percben!”.
A mai nap elég rohanósra sikeredett, pár perc játék után (ahol egyébként BigBalls-al nyertük a mapot – taps, taps) következett a F.E.A.R 3: első látásra lenyűgöző grafika várt minket, pár percig csak csodáltuk a környezetet. A játékról sok mindent nem szeretnénk elárulni: az irányítása ugyanaz, mint az előzőnek, valamint a sztori is a 2. rész folytatása. Nézzünk egy képet a FEAR 3 barlangból:
Következő alanyunk a F1 2010 volt: kipróbálni bár nem tudtuk, egy screent kaptok erről is. A grafika gyönyörű, a hangok realisztikusak, az irányítás pedig a látottak alapján autós vénával nem rendelkezőknek elsőre nehézkes lehet.
Röpke 3/4 óra sorban állás után bejutottunk az Ubisoft üdvöskéjének, az Assassin’s Creed Brotherhood előadására. A németül zajló videózgatás első 10 percéből annyi derült ki a pörgős nyelvű német barátunk szavaiból, hogy a legnagyobb újításnak továbbra is a Multiplayer módot nevezik meg, valamint a teljesen változó környezetet. Állítása szerint Single Player módban nem tudunk majd 2 azonos küldetést ugyanúgy megcsinálni, köszönhetően a dinamikusan változó külvilágnak. (Félreértések elkerülése végett hasonló játékmenet lehet/kell is, de mindig másképpen fog a környezet viselkedni.) Végül még pár percet láttunk a játék első részéből, melyet a neten is megtalálhattok pár napja.
A nap utolsó felvonása a kétes érzelmekkel várt Call of Duty: Black Ops volt. Senki sem tudja mi fog kisülni a Treyarch munkásságából, de engem sikerült 20 perc alatt lehengerelniük. Szokásos várakozás után egy nagyjából 40-50 fős terembe kalauzoltak minket a katonának beöltözött urak, majd hatványozottan megkértek mindenkit, ne használjon semmilyen fotó/videó készítésére alkalmas eszközt. A videó az 50-es évek környékén játszódik, Oroszországban. Nem hiszem, hogy sokat kell deklarálni a helyzeten, legyen annyi elég hogy nagyooon hideg van
Először egy repülőt kell a levegőbe vezényelnünk, majd következik a szárazföldi (havas) bevetés. Tömör gyönyör, elképesztő, frenetikus, bámulatos, lenyűgöző grafika és hangulat. A 10. hidegrázás után meguntam a számolást… Ezt látni kell mindenkinek, szerintem pár napon belül megtalálható lesz kedvenc videó megosztó oldalaink egyikén.
Hasonló cikkek:




















F1-ről mindenféleképpen követlek még infókat!
Hát öregem k*rvára irigyellek! Grat a postért is, írhatnál még ilyen cikket. Más gameket nem próbáltál???