
Ismét egy finom kis hírrel szolgálhatunk, újfent a hordozható masinákkal kapcsolatban, igaz, ma nem az NGP kerül terítékre, hanem annak jelenleg is piacon lévő “kistestvére”, a mostani Playstation Portable, a PSP és a nemrég, pontosan március 25-én megjelent Nintendo 3DS.
Tegnap pont arról számoltunk be az oldal virtuális hasábjain, hogy az NGP az E3-on kerül pontosított és tiszta vizet a pohárba csurgató bejelentésre (már ha előtte egy héttel ki nem szivárog minden, ahogy az lenni szokott, ugye…), minden fontosabb információ (dátum,árszabás,játékkínálat és a többi…) itt fog elhangozni L.A.-ban a nyár elején.
Mostani hírünk csak Japánra és az ottani, március 28-tól április 3-ig tartó eladásokra korlátozódik.
Miért is ilyen kiemelkedő ez az időszak? Nos, a Nintendo hihetetlen nagy kezdeti eladásokra számított, nem kevés gép került minden kisebb-nagyobb bolt és áruház polcaira, minden bizonnyal tartottak a vásárlóbázistól, magyarul attól, hogy minden raktárkészlet napokon belül a megjelenést követően kiürül.
Ez valamilyen szinten meg is állta a helyét, hiszen sok ember rohant el a helyi konzol-közértbe (köztük mi is, egytől-egyig :) beszerezni az új 3DS-t, de a várakozásokat sajnos, vagy nem sajnos, de alulmúlta az érdeklős a felkelő nap országában…

"-Jól sikerültek a tegnap esti pucér maraton 3D-s képei, ugye csajok? " ^^D
…mellesleg belsős információkra támaszkodva mi is meg tudjuk súgni nektek, hogy hazánkban sem kapkodták/kapkodják el a polcokról a kis 3 dimenziós gépeket, a két szín (Tengerkék és “Kozmikus Fekete”) szinte mindenhol megtalálható az áruházakban és igen, az árrés helyenként igen durván magas lehet, ahogy azt már a “nagy magyar piactól” megszokhattuk.
Találkoztunk már ~62 000 Ft-os árcédulával is Budán (!), de a háromszámos üzletekben (a pofánk leszakad stílusban természetesen) még mindig ~70 000 Ft-ért “VESZTEGETIK” a tudatlan, elkényelmesedett és naiv népnek a gépeket (még mindig olcsóbban, mint ahogy azt az előrendelésekkor tolták a nép 3D-s képébe…).
Node, visszatérve a PSP-re és az eladásokra. Ebben az 5 napban, mintegy ~57 000 db PSP talált gazdára a szigetvilágban, míg a 3DS “csak” (megközelítőleg) 43 000-res példányszámban fogyogatott ezen a héten. Meglepő? Bizony, nem kicsit! De mit is jelent ez pontosan?
Nagy-vonalakban csak annyit, hogy a Nintendo most vagy a befürdéses megrázkódtatásokra számíthat a közeljövőben, vagy csak véletlen, első pár heti visszafogottságra a vásárlók részéről (amiben nagyon-nagyon nem hiszünk, főleg nem akkor, ha Japánról és az elvetemült “handheld geek”-ekről van szó).
Ami biztos, hogy a Wii sikereit a 3DS már nem fogja megdönteni, sőt, megismételni sem.
Talán nem nyár előtt (a “sunshine időszakban”) kellett volna piacra dobni a gépet, hanem inkább 2010 telén, a nagy hajtásban, hogy a karácsonyfák előtt pózoló nagyit is 3D-ben tudjuk megörökíteni az éppen lángra kapó csipkefüggöny előtt…
Hmm, éppenséggel a Sony is így tervez idén ~december környékén az NGP-vel? Nem lehetetlen feltevés és “enyhén” megalapozott döntés lenne a részükről.
Meglátjuk mit hoz még a közeljövő eladások tekintetében, mi mindenesetre jól elvagyunk az új Kozmikusan Grafit-szürke (és semmi esetre sem fekete!) mélység és több óra játék után hányingert- s fejfájást keltő 3DS-ünkkel (és persze a Super Street Fighter IV, 3D Edition-ünkkel :), így várjuk a nyarat, és a talán a nem annyira száraz ubiszezont is (hajrá Ubisoft <3! :).
Vélemény?
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]