Vasárnapi videódömping [Weekend Videos] #17

Eljött ismételten a pihenőidő és vele együtt a vasárnap, s a május 1-je is.

Ráadásul anyák napjai is van, uh. ezúton is szeretnénk minden kedves olvasónk (és nézőnk) figyelmét felhívni arra, hogy bizony egy-egy Mortal meccs között köszöntsék fel szeretett anyukájukat, hisz belőlük csak egy van. :)

Kezdjük mindjárt a hét legérdekesebb darabjával; a Call of Juarez legújabb, immáron a jelenkorba játszódó vadnyugati mizériájával, a Cartel-lal. Rengeteg fegyver és még több ellenfél, akik csak arra várnak, hogy olmot pumpáljunk a garázda-arcukba.

Az eddigi részek is jók voltak, az Ubisoft ígéretei szerint és a Techland eddigi munkái alapján mi is bátran ki merjük jelenteni, hogy az új CoJ ismét komoly történetet és kellemes hangulatot biztosít majd minden FPS rajongó számára. Megjelenés? Egyelőre semmi biztosat nem tudunk, (Q3 [augusztus?]), talán majd az E3 után (ebben az esetben is) okosabbak leszünk. :)

A második videónk a tavalyi Electronic Entertainment Expo-n demózott Driver; a San Francisco, melyben ismételten a volán mögé ülve kell veszélyesebbnél-veszélyesebb küldetéseket teljesítenünk a címben is szereolő városban.

Extra? Nos, ha lehet annak nevezni; a főhősünk durva karambol / baleset esetén kórházba kerül és egyúttal kómába, de mi ezt szépen átpörgethetjük, hiszen nem fogunk hónapokat várni a felépülésre, hip-hop jön a következő kocsi és mi már ott is ülünk benne, mintha mise-történt volt.

Érdekes (amatőr?) elgondolás, meglátjuk mennyire jön ez be az embereknek…

A hétvégi videók utolsó darabja (nem véletlenül)Binary Domain névre keresztelt, csak konzolokra megjelenő “csoda”. Bizony, már a nevéből is kivehető, hogy ez bizony nem ígérkezik túl nagy eresztésnek, de a bemutatkozó videó ennek ellenére tartogat jólkoreografált és igényesen megrendezett jeleneteket.

Kíváncsiak vagyunk? Naná! Mi sülhet ki ebből? Rosszabb esetben egy közepes játék, de ha némi kreativitás is társul a következő hónapokban a fejlesztőkbe, ill. csiszolgatják még azért ezt a dizájnt, a szövegeket és a mo-cap-et (mert az engine egész pofás egyébként), akkor talán nem fog eltűnni örökre a süllyesztőben és a gaming industry végtelen (feneketlen?) tengerében.

VN:F [1.9.10_1130]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
VN:F [1.9.10_1130]
Rating: +1 (from 1 vote)
Vasárnapi videódömping [Weekend Videos] #17, 10.0 out of 10 based on 3 ratings

Hasonló cikkek:

  1. Szombati videódömping [Weekend Videos] #16
  2. Dirt 3 megjelenés & exkluzív Trailer
  3. Wii 2 (HD?) aka Project Cafe (Stream) infómorzsák
  4. Brink megjelenés és új Gameplay Video
  5. GameStop és az Android Stream

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

© Xbox 360, vagy PS3 ? Wii ? Konzolwar